+36 30 552 8310 info@rendezvenyekdj.hu

Blog

Fit-Active tábor – Hunguest Grandhotel Galya**** – Rendezvény DJ szolgáltatás

by in Blog 2016-03-07

Múlt hétvégén megrendezésre került a II. Fit-Active tábor Galyatetőn a Hunguest Hotelben. Immár második alkalommal tartottak igényt rendezvény DJ szolgáltatásomra a szervezők, aminek nagyon örültem, hiszen ez egy szuper kis csapat, akikkel mindig élmény együtt dolgozni.

Az első napon az idő rendkívül kedvezett a táborozóknak, így sokan igénybe vették a hotel bioszaunáját, és szabadtéri jacuzziját. A kevésbé bevállalósak inkább a benti Wellness részlegben készültek fel a rájuk váró kemény edzésekre. A kilátás pedig mindenhonnan mesés volt…

Az edzők több, mint 20 mozgásformával készültek, hogy minden résztvevő megtalálja a számára legmegfelelőbb óra-típusokat a dinamikus jógától kezdve, a dance aerobic-on keresztül egészen a hot iron-ig. Meglepő volt, hogy a legfiatalabb résztvevő 10 év körüli, a legidősebb pedig körülbelül 60 éves lehetett, innen is látszik, hogy milyen széles volt a paletta a mozgásformákat illetően. A szünetekben a rendezvény támogatója, az Eisberg várta különböző salátákkal azokat, akik megéheztek, de valami egészséges ételre vágynak. Relaxálni alig jutott idő, hiszen mindenki szívesebben ment egyik óráról a másikra, ahelyett, hogy a medencében lustálkodjon, de azért kis idő erre is jutott természetesen…

Este sem volt pihenő, sem a táborozók számára, sem számomra, hiszen mindkét este buli volt a Mátra Konferenciateremben a hotelen belül, amire első este szép számmal el is látogattak, és buliztunk egyet az általam szolgáltatott zenékre, retro daloktól egészen a mai slágerekig, hiszen mindenkinek szerettem volna kedvezni rendezvény DJ szolgáltatásommal. Második este már kevesebb embernek volt ereje bulizni, ami érthető, mivel két nap kőkemény edzés, és cardio-mozgások után kevés táborozónak maradt energiája még táncolni is, viszont a hangulat szuper volt, és aki ott volt, hatalmasat bulizott szerintem! 🙂

Mindent összevetve, ezt ismét egy rendkívül jó hangulatú rendezvénynek tudhatjuk be, és nagyon várjuk a nyári tábort, ami ezúttal Balaton-on lesz, de a részletekről hamarosan az interneten lehet informálódni, aki esetleg kedvet kapott volna a Fit-Active táborhoz, és szívesen edzene, vagy bulizna rendezvény DJ szolgáltatásomra!

Rendezvény elérhetősége: http://fit-active.hu