Blog

Blog

Budapest Regatta Kupa – Margitsziget – Sportrendezvény DJ

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet a Magyar Evezős Szövetséggel közösen idén is megrendezte az Evezős Évadnyitó gróf Széchenyi István Emlékversenyt és a Nemzetközi Budapest Kupa nyolcas és női négypár versenyt.
Idén nagy lépést tett előre a Széchenyi István emlékverseny és benne Budapest Kupa Regatta: megkezdték együttműködésüket az UNICEF-fel.

Engem ért a megtiszteltetés, hogy lebonyolítsam az egész rendezvény kihangosítását, mint sport rendezvény DJ. 3 helyszínen zajlottak az események, így korántsam volt egyszerű a feladat, de a társaság szuper és összetartó volt, az idő pedig nekünk kedvezett, hiszen gyönyörűen sütött a nap egész idő alatt, így mindenki fantasztikusan érezte magát!

10 ország képviseltette magát ezen a szombati napon, és nagyon jó érzés volt számomra, hogy magyarok és külföldiek, fiatalok és idősek egyaránt dícsérték sport rendezvény DJ szolgáltatásomat, táncoltak és buliztak a zenéimre.
Többen közülük pedig elkérték elérhetőségeimet, ahol le tudják tölteni a mixeimet.

A verseny ideje alatt volt egy fél órás sajtótájékoztató az Európa-házban, ahol többek között Denk András, és dr. Bényi Szabolcs Tamás is beszédet mondott, itt többen jelen voltak különböző TV csatornáktól. A catering szolgáltatást pedig a Waldorf-Catering biztosította, akik ismét sok finomsággal láttak el minket, hiszen velük már többször is volt szerencsém együtt dolgozni.

Remélem, hogy a jövőben is igényt tartanak sport rendezvény DJ szolgáltatásaimra!

Facebook elérhetőségem: https://www.facebook.com/rendezvenyekdj

Esküvői DJ | Céges rendezvény DJ | Szülinapi party DJ | Leánybúcsú, legénybúcsú | Sport esemény | Hangosítás | DJ szolgáltatás | Zenei szolgáltatás